Először is egy társ kell, ivócimbora…vagy éppen társtalanság, magány vagy bármi, amire ráfogjuk, hogy nem bírjuk ital nélkül feldolgozni. Az életet, a munkanélküliséget, mások szemétségét, megcsalatásunkat stb. Az ivásra számos ok van. A személyre szabott választások sora végtelen. Leszögezem, mint mindig, hogy az origo egyes egyedül benned van. Játszunk egy CSIN-CSIN című francia darabot. Örkény remek fordításában, francia dalokkal.

A próbák kezdetén vidám szórakozásnak tűnt. Párizs. Egy megcsalt férfi és nő szövetséget köt, hogy visszaszerezzék házastársukat, akik a másik párjával csalja őket. A képbe bekerül az angol származású asszony gyereke is. Mindketten máshogy dolgozzák fel az eseményeket. A férfi történetünk elején már iszik, s mivel ez folyamatos, mondhatjuk függőnek. Az asszony tartja magát.

Az eredeti darab hosszú és túl beszélt, a fő probléma, azaz hogy miért kerültünk ebbe a helyzetbe és hogy oldjuk meg, nemigen kerül terítékre. Örkény ide vagy oda, a próbák során nemigen találtuk a kapaszkodót vagyis, hogy egyáltalán mit akarunk a darabbal, a darabról. Mindig akad egy pont, ahol keresztezi egymást a szándék és a célravezető út. Az esetek nagy százalékában nem vesszük észre. Most ez a pont, a rendező személye lett. Nagyváradi Böbe, talán legjobban testhez álló társam a színpadon, behozta közénk Hajdú Lacit, aki határozott gondolatiságot adott a könnyed vígjátéknak, ami így gyakorlatilag maga lett a most induló MENTÁLSZÍNHÁZ iskolapéldája

mental_v2

Mit akarunk tehát? Visszaszerezni eltévelyedett társunkat. Képesek vagyunk rá? Lelkileg, agyilag, természetünk kapcsán…nos, nem.

Mit tudunk? Sajnálni és sajnáltatni magunkat, hibáztatni a másikat, ujjal mutogatni, depresszióba esni. Válni? Nem. Várni? Nem.Akkor mit? Cselekedni…kéne. Ez hiányzik hőseinkből. Mi pedig kénytelen-kelletlen végigjárjuk útjukat. Azért írom így, mert ez a játék bár mámoros, nagyon fájdalmas. A szikárrá húzott darab, a pontos rendezés egy gőzmozdony erejével visz a végzet felé. Az egyik találkozás követi a másikat, az ivásban már mindketten megváltást találnak. A férfi visszamehetne családjához Olaszországba, de a nő akarata erősebb. A közös függőség itt és együtt tartja őket. A lelki lepusztulást követi a szellemi, testi, míg a nő lakásában együtt élve, a gyereket kiteszik, aki bosszút állva az utcára rakja a férfit. Ki a hibás…ismét. Kivel is nem vesztünk össze még?

Mígnem a hontalanok életét élő férfi minden nap a nő háza előtt várakozik. A fiú eltiltotta őket egymástól, de most elmegy otthonról és a bezárt nyomorban tengődő, italát dugdosó, függőségét rejtegető, állandóan részeg nő kimegy hozzá és együtt elindulnak a semmibe. Együtt élnek tovább az utcán és nézik a férfi volt lakásának ablakát, ahol a volt feleség lakik a nő volt férjével. Aztán még egy rövid találkozás a nő immár szintén részeg fiával, akit viszont apja nem fogadott be.

Így énekelhetem a Sors dalát, hogy mint “egy kerék, ami forog” és Böbe, hogy ” nem bánok semmit sem”, a függősen erősen a levegőben van.

Mi is függünk ebben a darabban egymástól, a történet keltette hatástól, a nézők visszacsatolásától.
Más blogban már írtam “mániámról”, a spirituális intelligenciáról, ami nem más, mint hogy ne csak magunkat nézzük, hanem azt, hogy tetteink milyen (ki)hatással vannak környezetünkre, legtágabb értelemben a világra. Ha csak egy ember is, aki valamilyen módon érintett az alkoholfüggőség témájában, kicsit máshogy kezeli a bajt, segítséget kérve kilép vagy nyújt, már megérte.

MENTÁLSZINHÁZUNK első darabja így a Csin-csin, amely után szakértőt hívunk egy közönségtalálkozóra.

Köszönet mindenkinek, aki ebben a misszióban támogat,Lazók Matyinak, aki a fiút játssza és Babicsek Bernátnak, aki úgy harmonikázik, hogy néha egy angyal száll el a történet felett.
Mi ezzel az eszközzel harcolunk. Te mit tennél?

Szolj hozzá Te is!