Utolsó előadás. Most eltesszük a Varázsfuvolát egy időre. Talán nem egy egész évre, ha sikerül megállapodni az érdeklődőkkel, akik szívesen megvennék a produkciót. Még pár nap nyaralás, aztán a minden évben szokásos mesterkurzus Baján, majd évadnyitó Pécsett, Hamupipőke próbák, pár nappal később a Mario és a varázsló első próbája a Spiritben, rá egy hétre első tanítási nap a Zeneakadémián. A Mario bemutatója után egy héttel nagyüzem Pécsett, indulnak Massenet Manonjának próbái. A nyaralás után mindig így kezdődik az évad. Hirtelen vágnak fejbe a tennivalók. Barátaim sosem tudják, hogy panaszkodom-e, vagy dicsekszem, amikor erről beszélek. Néha magam sem tudom. Megrettenek, amikor arra gondolok, mit csinálok majd, ha mindez nem lesz már. Ha nem kell majd évi 40.000.- kilométert vezetnem Pécs, Nagykovácsi, s egyéb dolgaim között? Ha nem lesz már Pécs, Zeneakadémia, Spirit, nyári Klassz a pArton Fesztivál, s a rengeteg egyéb tennivaló? Illetve mindez lesz még, csak nem velem. Szomorúnak tűnhet ez a mondat, pedig nem az. Csak keresem a létezésnek azt a formáját, ami nem az elmúlt több mint négy évtized terepein történik majd. Mi lesz annak az értelme, a zene a kert és az olvasás szeretetén kívül. Állítólag az ember lenyugszik, összegez, átalakít, keres, próbál hasznos és nélkülözhetetlen lenni és legalább megpróbál tennivalót találni magának s díszére válni a környezetének az öregkor reggelén. De hogy dísze is maradjon az öregkor alkonyáig, nos, ehhez bizonyosan kell valaki, valami, de talán leginkább önmaga a váltásra kész öregedő. Igen, talán ez a legfontosabb, készen kell állni a változásra. Megcsördül a telefon. Milyen húzások lesznek a Manonban? – kérdezi a vonal végén a kolléga. A zeneakadémiai osztályom feladatait is ki kell találnom. Erősen hajlok arra, hogy R. Strauss dalait vegyük egész évben. Van belőle bőven, zseniális szerző elképesztően jó zenéi. Előttem a Mario szövegkönyve. Már nyakig benne vagyok, s közben megérkezik az első felkérés jövő nyárra. A Varázsfuvolát kérik. Gyorsan meg is osztom a szereplőkkel a hírt, kérdezem ráérnek-e? Alig telik bele tíz perc és jönnek az igenek. Olyan szépnek látszik így mindez. Talán írok egyszer még egy könyvet, aminek ez lesz a címe: Olyan szépnek látszik így mindez…! Igen szép is! Azért valami mégis sejlik benne, ami nem a szépségét vonja kétségbe, hanem inkább kérdezne valamit arról, hogy…….

Szolj hozzá Te is!