„Életemnek új korszaka kezdődött, amikor felismertem, hogy a dicsőség és a siker nem azonos. A siker, a kivétel dolga, a tehetségé, mutatvány, cirkusz, rekord, teljesítmény, egyéniség, különlegesség. A dicsőség, a világosság, az egyetemesség, az értelem, az egészség, az igazság dolga. A siker a legkisebb, a dicsőség, a legnagyobb ellenállás irányában fekszik. A siker embere, a legkisebb ember, a dicsőség embere a legnagyobb ember. A siker helye az utca, a dicsőség helye, szívednek titkos kamrája.”

„Nem szerette, ha mesternek szólították. Mester az, aki meg tudja csinálni azt, amit tanít. Én pedig még azt se tudom, mit tanítsak. Egyszer azt kérdezték tőle: beavatott vagy? Mire azt válaszolta: ha ez kiváltságot jelent, akkor nem. Ha fokozott életfelelősséget, akkor igen.”

Ma tanítás után ezekre a sorokra bukkantam Hamvas Bélánál. Reggel néhány szürke felhő átúszott az égen, némi reményt ébresztve, hogy a szinte leviselhetetlen kánikula véget ér. Délig tartott a remény, aztán szertefoszlott. Nem is izzasztó, inkább olvasztó a meleg. A Sugovica szinte már olyan, mint egy pocsolya, a víz visszahúzódott, a felszínre került uszadékok, sajátos szagot árasztanak. A légkondicionált koncertterem ad némi enyhet, arra a pár órára, amíg délelőtt tanítok. A délutáni hőséget így is nehezen bírjuk. Fárasztó nap volt. Estére valamicskét mintha lehűlt volna az idő. A ventilátort az ablakba állítom, hogy az egy-két fokkal hűvösebb levegőt a szobába terelje. Nem sok enyhet ad ez a megoldás. Fél órát állok a hideg zuhany alatt, majd megírok pár e-mailt, aztán lassan feladom a meleg elleni küzdelmet. Még tíz perc a hideg zuhany alatt, meg sem törölközöm, hanem csak hagyom, hogy a ventilátor szárítsa le rólam a vizet. Biztosan nem egészséges ez a megoldás, de hatásos. Lefekszem, olvasok még keveset, de észreveszem, hogy a gondolataim máshol járnak. Leteszem a könyvet, mert nem hagynak nyugodni Hamvas Béla szavai. Megpróbálom elhelyezni magam valahová, a sikerről és a dicsőségről írt mondatainak értelme szerint. Aztán újra elolvasom és kétségeim támadnak. Hová horgonyozhatom le magam a betűk között? Találok egyet, egy pontot, de az is már csak múlt időben és félig érvényes. Kopogtatnak új örömök és lehetőségek, s az az érzés, hogy ami eddig történt, minden sikerével, kerekségével, befejezettségével, tapsaival, mégiscsak volt valami! Boldoggá tett! A sikert jelentette. No és a másik?

Szolj hozzá Te is!