„Giuseppe Piroli szenátorhoz!

Kedves Piroli!

Korunk zenei irányzatait és viszonyait figyelembe véve, szerintem a tanítás újra rendezésére kiküldött Bizottságnak, a következőket kellene szem előtt tartania. Nagy általánosságban mozgó elvekről van szó, melyeket Önnek szóban és írásban többször kifejtettem…………………. Nem szabad a moderneket tanulmányozni. Ez ugyan sokak előtt különösnek fog tűnni, de mikor ma oly sok operát látok és hallok, melyek úgy készültek, mint a rossz szabó ruhái, azaz szabásminta után, ezt a véleményemet nem változtatom meg. Tudom, hogy sok modern szerzeményt lehet idézni, mely felér a régiekkel.

Mikor az ifjú, szigorú tanulmányait elvégezte, mikor stílusa kialakult, és saját erejében bizalma van, ha hasznosnak tartja, később majd tanulmányozhatja ezeket az operákat, s akkor már nem fenyegeti az a veszély, hogy utánzójukká válik………….

Aki énekelni tanul attól azt követelném, hogy kiterjedt zenei ismeretei legyenek; gyakorolja a hang képzését, végezzen igen hosszú időn át szolfézs gyakorlatokat, mint ahogyan a múltban csinálták, gyakorolja a hangját és gyakorolja a világos és tökéletes kiejtést. Anélkül, hogy az ének átérzését külön mester tanítaná neki. Azt követelném ezen felül, hogy a zenében erős és a hangformálásban gyakorlott ifjú, aki hangjával bánni tud, csupán saját érzései által vezetve énekeljen. Az ilyen, nem iskolai ének, hanem ihletett ének lenne. A művész egyéniség lenne. Saját maga, sőt még helyesebben az a személy lenne, akinek szerepét az operában tolmácsolnia kell.

Fölösleges hozzátenni, hogy ezekhez a zenei tanulmányokhoz széleskörű irodalmi kultúrának kell csatlakoznia.

Ezek a gondolataim. Lehetséges, hogy a Bizottság ezeket helyeselje? Igen? Ebben az esetben készen állok a miniszter rendelkezésére. Nem? Akkor jobb, ha hazatérek S. Agatába.

Giuseppe Verdi
Genova. 1871. február 20.”

Ezt a levelet Verdi 58 éves korában írta, XIX-ik század végi oktatási rendszer fölött érzett aggodalmában. A fenti tételeken túl más területekre is kitér a mester. Csak ezt a két témát másoltam ide.

Így a bajai kurzus vége felé különösen érdekesek az énekesekkel szemben támasztott elvárásai. Az elmúlt évtizedek tanári tapasztalatai alapján, nem vagyok biztos abban, hogy kiterjedt zenei ismeretek dolgában, jól állunk. Vannak természetesen olyan növendékek, akik, hibátlanul olvasnak lapról, és tisztában vannak az összhangzattan és szolfézs rejtelmeivel. Boldogan dolgoztam olyan növendékkel, aki úgy olvasta lapról a darabot, mint más két hét gyakorlás, tanulás után. Ők voltak kevesen.  A saját érzések által vezetett éneklésről szóló mondat komoly fejtörést okozhat. Mit nevezünk saját érzésnek? Tanítható ez az átérzés? Taníthatja-e azt bármilyen mester? Nem hiszem. Abban bizonyos vagyok azonban, hogy ez a mondat tökéletesen illeszthető ahhoz a ma időszerű és jogos elváráshoz, hogy ne más énekesek felvételeit használjuk egy mű megtanulásánál segédletként, hiszen akkor óhatatlanul  – ha még oly nagyszerű is az – a tőlünk idegen művészi véleményt tanuljuk, s gondoljuk sajátnak, holott az, ily módon csak egyszerű imitáció, plágium, túlzott tradíciótisztelet, művészi és szellemi restség.

Ezek után képzeljük csak el kedves fiatal kollégák, mit szólna Verdi, ha hallaná a manapság oly sűrűn elhangzó ostobaságot, mely így szól: az énekes ne gondolkodjon, csak énekeljen.

Szolj hozzá Te is!