Jó játék volt a Varázsfuvola. Kicsit fárasztó ugyan négy nap alatt öt előadást tartani, de igazán fárasztó az énekeseknek volt. Én csak mentem velük, mindenre felügyeltem, kellékeket elkészítettem, illetve előkészítettem, gyerekszereplőket toboroztam a közönség soraiból, megtanítottam nekik, mikor mit kell csinálniuk a színpadon. Minden este 10-15 gyermek jelentkezett boldogan. Aztán csak élveztem a remek tehetségű fiatalokat, akik egytől-egyig tiszta hanggal, tiszta lélekkel és tiszta szándékkal, remekül énekeltek, játszottak. Volt azonban egy csodája minden estének. Ő is színpadra lépett s a rendezés szerint énekelt is. Nem a teljes szerepet, hanem csak egy részét. Sokszor énekelte ő ezt, és sokfelé. Mozart zenéjének gyönyörűségén, csodálatos rendjén és arányain túl van még egy tulajdonsága. Ez talán csak számomra igaz és csak én gondolom, hogy így van, s ha egy tudós és minden – Mozarttal kapcsolatos vonatkozó – tudás birtokában lévő kutató olvassa ezt, talán legyinthet is és gondolhatja, hogy mindezt csak egy operaénekes – aki mégsem zenetudós – gondolhatja így. Mozart zenéjének ez a tulajdonsága pedig az, hogy nem enged hazudni. Nem lehetsz más a színpadon, mint amilyenné a zenét, a szerepet, a figurát, a legsajátabb éneddel megmutatod. Ha a legsajátabb éned ellenkezik, soha nem tűnsz őszintének. Drámaiságában is tiszta és áttetsző rendje, harmóniavilágának bécsi klasszika szerint érvényes törvényszerűsége, – melyeket olykor figyelmen kívül hagyott – és éteri dallamai tisztán és egyértelműen vetik ki magukból a tisztátalan lelket, a hazugságot. Mozart kipréseli belőled a tiszta őszinteséget. Mozart zenéjének az énekesre rótt énektechnikai nehézségeiről nem beszélek, mert azt hiszem a technika „csak” egy eszköz, amit éppen ennek az őszinteségnek, zenei tökéletességnek és művészi közlendőnek szolgálatába állítanunk kell. Mindegyik előadáson, de az utolsón különösen erősen éreztem ezt a tiszta, nagyszerű és egyértelműen lényegre törő szándékot. Aztán jött ő és énekelt. A rendezés szerint keveset. Mégis rengeteget adott azzal a pár perccel, amíg színpadon volt. Olyan művész ő, aki őszintén, tisztán és manír nélkül él a színpadon kívül. Akinek nincsenek művészi allűrjei délután a hentesnél, aki soha nem viszi a szerepének figuráját a színpadról az utcára, és nem várja el, hogy felismerjék, s akinek születési dátuma is nyilvános. Sokszor énekeltünk együtt. Tiszta, világos nagyszerűségét mindig csodáltam, talán éppen azért mert könnyedén nagyszerű. Mintha egyszerű lenne, nagyszerűnek lenni. Neki valóban az. Pár perc éneklésével felemelt bennünket. Ő Kertesi Ingrid.

Szolj hozzá Te is!