Ébredezik a pécsi színház. Néhányan már az irodákban rendezgetik soraikat. Benyitok és boldog új évet kívánok nekik, aztán nekilátok én is az előző szezon végén elejtett gombolyagban megtalálni a fonal végét, hogy rákössem a következőre. Leszedem a tábláról az elmúlt hónapok menetrendjét és kitűzöm a következő évadot. A nyolcadikat kezdjük. A kantin még nem nyitott ki, de azért megkapom a szokásos hosszú kávémat a Mozart képével és néhány taktusával díszített bögrémben. Igen tudom, szörnyűség Mozart képével és hangjegyeivel díszíteni egy közönséges bögrét. Ráadásul vékony repedés is díszíti már, de ettől eltekintve jól tartja magát. Nem vagyok egyedül azzal a kiváltsággal, hogy saját bögrém van a kantinban. Legalább 10-15 hasonló sorakozik a pulton. Ezeket soha senki más, mint a bögre tulajdonosa, meg nem kapja. Ezt a mozartos bögrét akkor vettem, amikor a Don Giovannit rendeztem. Van ebben valami otthonos, kedves és személyes figyelem a kantin és az ott dolgozók részéről. Olyan, mint amikor a gyermekeim még kicsik voltak, de elég nagyok ahhoz, hogy apróbb feladatot rájuk lehessen bízni. Nem csak mi bíztuk meg őket ezzel-azzal, de ők maguk is kiadtak különféle ukázokat. Maguknak ritkán, inkább egymásnak. Ilyen volt például – már nem emlékszem, hogy melyik fiú adta ki a parancsot a leánygyermeknek – Orsi, hozd apa poharát. A kávé jó erős, két bogyóval. Azzal kábítom magam, hogy bogyóval jobb a kávé, mert nem hizlal úgy, mintha cukorral innám. Szóval békésen indul a szezon. Felkészülök a holnapi évadnyitóra, sajtótájékoztatóra, fotózásra. Átgondolom mit fogok mondani. Felkészülök a kérdésekre, bár ha elmondom, mit tervezünk a szezonban tapasztalatom szerint, nem nagyon kérdeznek az újságírók. Kivasalom a nadrágom, az ingem. Milyen jó, hogy megtanultam ezeket a „női munkákat”. A nyakkendőt megpróbálom, mintegy tévedésből elfelejteni. Úgy teszek, mintha elfelejtettem volna. Ha van valami, amit gyűlölök, az a nyakkendő. Jó ez a nap. Könnyű ebéd. Saláta, limonádé, kávé. Aztán még egy kis irodázás, levelezés, majd rövid séta a cooltour cafe-ig. Ott aztán két korsó sör, és vége a napnak. Jó volt. Nyugalmas volt, Felkészülős volt. Imádom Pécset. Vagy ezt írtam már?

Szolj hozzá Te is!