Gyönyörűen indult a napom. Egyébként is mindig jeles nap a színházi évadnyitás napja, de a reggelt bearanyozta Borbás Marcsi. Balaton felvidéki borok, ízek, ételek, és hangulatok.  Imádom a Gasztroangyalt! Tiszta és magas szintű kultúra, amit Marcsi művel. Tájról, emberekről, ízekről, kitartásról, munkáról, eredményekről, a nagy adományok, – étel, ital – élvezetéről és kulturált fogyasztásáról, ilyen szépen, mindenki számára érthetően, csalogatóan művészi és emberközeli módon nem szólt hozzám még hasonló műsor.  Jó, hogy személyesen ismerem őt. Az ordítozó, agresszív, diktátor séf – számomra olyan ellenszenves, hogy nevét sem akarom leírni – aki üvöltve közli, hogy 10 másodperced van, s ha nem végzel ki vagy rúgva, aztán falhoz vágja a tányért, a versenyzők sírva, várják ennek az agresszív lénynek kinyilatkoztatásait. Üvölt, ordít, megfélemlít, megszégyenít. Egy szó, mint száz, lehet akármilyen séf, akkor is egy agresszív, bulváristent imádó barom. Ha a világ legfinomabb ételeit készítené, akkor sem ennék belőle, mert könnyekkel sózza az ételeit. A „növendékei” könnyével. Vagy ez csak a kirakat, és az emberek magasra szökött ingerküszöbét akarja még feljebb emelni? Amikor meglátom a képét, egzaltált félőrült tekintetét s meghallom üvöltözését, azonnal kikapcsolom a készüléket. Szerencsére nem magyar az illető. Követői sajnos vannak itthon is. Nem ennyire agresszívek, de a másodpercre készített étel, az izgalom a feszültség, a hangosan ketyegő óra, a műsorvezető szigorú és kérlelhetetlen tekintete, az „elítélt” nevének kihirdetése előtt tartott pár másodperc szünet, a rémült az ijedt tekintetek, „ki nyer” és megy tovább s lesz belőle séf, ezzel biztosítva megélhetését – feszítő érzése minden szavuk mögött ott van. Feszültség, feszültség, és megint csak feszültség. Undorító! Csak nem ordítoznak még, nem vágják a tányért a földhöz, és nem zavarják ki a versenyzőt ordenáré módon a stúdióból. Aztán majd emelkedik az ingerküszöb és……

Az étkezés, a finom étel, a jó bor, a szépen terített asztal nem lehet feszült ordítozás eredménye! Hol marad az elkészítés öröme, ami már a piacon elkezdődik, amikor a zöldséges kupacok előtt állsz? A korty bor, amit főzés közben gyermekeinkkel, párunkkal megiszunk? A sütőből illanó, aromák, illatok hangulata, a mosoly, és a kérdés a lányomtól – apa főzzek neked egy kávét? Hol marad ezekből a műsorokból az emberség? Elég volt a versenyzésből! A főzés, az étkezés, öröm, Isten adománya, nem pedig verseny! Marcsi ezt jól tudja. Minden szavából, gesztusából a szeretet árad, az étkezés, az asztal öröme, az elkészítés könnyedsége, az étel és az étkezés életadó tisztelete, és szentsége. Mindezt – ha már étkezésről van szó – olyan körítéssel teszi, ami elkalauzol minket a kultúra más értékeihez, tájakhoz, emlékekhez, emberséghez, a beszéd és a kéz tisztaságához, a kibomló szőlővesszőtől a pohárban aranyló napfény ízű borig, a meleg ételig és meleg mosolyig! Igen! Ezerszer is ő! És egy másodpercre sem az ordítozó pojáca. Marcsi mellett boldogan aprítanám a hagymát, pucolnám a zöldségeket, mosogatnék, törölgetnék, nyitnám a borospalackot, s tölteném a bort gyémánt tiszta pohárba. Sok műsort még! Éljen a Gasztroangyal!!!!!!!!

Szolj hozzá Te is!