Utolsó hét, annak is a vége, s kezdődik. Ma délután első próba, vagy inkább beszélgetés a Marioról, elképzelésekről Jánossal, Gáborral és Hajnallal a Spiritben. Izgalmasak a hasonló próbák, amikor még „csak” általános véleményt, elképzelést beszélünk meg a darabról, s megpróbáljuk a kamaratermet, képzeletben berendezni. Azzal a gondolattal is eljátszom, kit honnan, hogyan és mikor hoznék be, a szereplőket hogyan rendezném, mozgatnám a térben, mikor, hová és miért koncentrálnék fényt, és helyzetet. Aztán a próbák közben, amikor mindenki hozza a sajátját, s beilleszti a közösbe, alakul, változik, fejlődik a játék.  Hasonló ez, mint amikor operák első próbái előtt, leülök a karmesterrel és hangról-hangra átbeszéljük a darabot, hogy aztán az első zongorás együttes próbán, amikor minden szereplő jelen lesz, a rendező és a karmester között ne legyen semmilyen véleménykülönbség a zenéről, a zene jelentéséről, figurákról, helyzetekről, tempókról és általában a műről. Az irányról amerre indulni kell. A legszomorúbb emlékeim a pályán azok a produkciók és kapcsolódó próbák voltak, amikor a rendező és a karmester a próbák alatt nyilvánosan végig hadakoztak egymással, s még csak arra sem vették a fáradságot, hogy szünetben, vagy a két próba között ebédkor négyszemközt tisztázzák a félreértéseket. Ha valami képes megmérgezni egy produkciót, ez biztosan. Még az sem térítette észre őket, amikor egy neves kollégám Amerikában – egy ilyen, rendező és karmester között zajló csatajelenetet félbeszakítva – előre sétált a rivaldához s a teljes szereposztás, kórus és statisztéria előtt halálos nyugalommal kijelentette: ti csak vitatkozzatok nyugodtan, mi itt fönt majd csináljuk, ahogyan jónak érezzük. Hasonló történet, mely a határozatlan és felkészületlen rendező hibájából Barcelonában esett meg. Az egyébként is kissé laza próbarendhez szokott színházban számos alkalommal hangzott el a szó: mañana azaz holnap. Így nem jutott idő az utolsó felvonás próbáira. A premieren az énekesek, rendező nélkül, kezdés előtt két órával megbeszélték a mozgásokat, s megállapodtak abban, hogy mindent úgy csinálnak, mint fél éve abban a másik színházban. Szerencsére én ebben a darabban az utolsó felvonásban már nem lépek színpadra, mert az előzőben lelőnek. A takarásból figyeltem végig a három zseniális énekest, Mirella Frenit, Nikolaj Ghiaurovot és Jurij Mazurokot, hogy csinálják végig az Anyegin utolsó felvonását. Ezzel természetesen nem a rendező jelenlétének fontosságát akarom lebecsülni. Az igazán nagy rendezőkkel, mint Ponelle, Zeffirelli, Everding, Schenk, vagy Drese ez soha nem esett meg. Ők tökéletes tudással, felkészültséggel, és próbarenddel érkeztek az első próbára.

Szolj hozzá Te is!