Az Uhudler nevet a legenda szerint a borosgazdák feleségei adták a bornak, mivel amikor férjeik a pincéből igyekezetek haza, ami bizony – az elfogyasztott bor mennyiségének függvényében, egyenes arányban nőtt, – nem kevés időbe tellett. Betoppanván a konyhába, az asszonyok összecsapták tenyerüket, s felkiáltottak: úgy nézel ki, mint egy bagoly, azaz Uhu.  Ez bizonyosan így lehetett, mivel az Uhudler könnyedén itatja magát, s egy üveg elfogyasztása után, bizony koordinációs zavarok tapasztalhatók, a bőszen italozó Uhudlerbarát mozgásában. A bor hibrid szőlőfajtákból úgynevezett direkttermőkből, tehát saját gyökerű szőlőtőkék keresztezéséből készül. Ezek megfelelő ellenállóképességgel rendelkeznek a szőlőgyökér tetűvel és bizonyos gombabetegségekkel szemben. Sokáig tartotta magát az a legenda, hogy a direkttermő szőlőkből készült borok magas kozmaolaj- és a metanoltartalommal rendelkeznek, és ezért az egészségre károsak. Ezért tudomásom szerint nem szaporítható. Nos, én erősen remélem, hogy a már meglévő tőkék hosszú évekig érlelik még ezt a csodás illatú, ízű fürtöt, szaporítás nélkül.

Szent György-hegyen, Hegymagason élt Karcsi bácsi, feleségével, Katicával. Mint minden tisztességes ember, azon a vidéken ő is borosgazda volt, s évtizedeken át szőlővel, mégpedig otelló szőlővel foglalkozott, ami direkttermő fajta. Hosszú élete alatt alig ivott mást, mint a saját, sötét, testes, aromás, szinte harapható borát. Sokáig tőle vásároltam ezt a direkttermő szőlőből készített bort. Felsége, Katica libákat nevelt, hizlalt, tömött. Dénes úr – mondta – akkor ugye biztosan jön a libáért amikorra ígérte, mert le kell vágnom, nem tömhetem tovább, mert elpusztul, úgy meg mégsem adhatom oda. Katica levágta, megpucolta, konyhakészen adta a kosárba a nyolc kilós libát, az egy kiló húszdekás májjal. Valami tudtak ezek az öregek. Egész életüket a hegyen élték, pontosan tudták, ha a felhő onnan jön, nem hoz esőt, ha innen, akkor hoz. Katica a liba mozgásából viselkedéséből tudta, nem tömheti tovább, mert az állat belepusztul. Igaz, hogy szegény így egy nappal korábban a késtől pusztult e,l de bevallom, – még ha sokan meg is köveznek ezért – ilyen finom libamájat, pecsenyét, ludaskását és levest soha más portáról származó libából nem készítettem. A gyönyörű májat tokaji aszúban érleltem egy napig a hűtőben, – az olcsóbb fajta tokaji is megteszi – majd az egész májat a liba testének hájába – nem a bőrös hájba!! – burkoltam úgy, hogy a testháj teljesen körbeölelje a májat, egy gerezd fokhagymát mellé dobtam, jénaiba tettem lefedve. A sót természetesen előző nap elrejtettem, nehogy valami fatális véletlen folytán megsózzam. Erre ugyan kevés volt az esély, de egy ilyen máj esetében, minden elővigyázatosság indokolt. A sütőt 70-75 fokra állítva 4-5 órán keresztül hagytam a májat bent. Azt hiszem ez a confitálás.  Ezek után a testháj maradékát, melyben már szinte alig volt zsiradék, eltávolítottam, a májat óvatosan kiemelve átraktam egy magas szélű hófehér porcelán tálba, majd a gondosan megszűrt zsírt ráöntöttem úgy, hogy a májat elfedje, annak egyetlen darabkája se kukucskáljon ki a zsír alól. Amikor lehűlt, gyorsan be a hűtőbe. Ilyenkor az ember izgatottan várja a másnap reggelt. Lehetőleg szombat, vagy vasárnap reggel legyen az, mivel egy ilyen májhoz, ünnepnap, vagy hét vége dukál. Ha korán reggel még van energiánk vajaskalácsot sütni, tegyük meg. Ugyanis ez a máj, melyet, ha megvágunk, szinte kenhetően szivárványos rózsaszínűen, mosolyog ki az aranysárga libazsírból, pirított vajaskaláccsal földöntúli élményt nyújt. Ne legyünk restek, az ünnepnapra vagy pihenőnapra való tekintettel a reggeli után, kinyitni egy Zieger Uhudler Frizzante palackot, melyet jó előre behűtöttünk. Ezek után, már csak – természetesen ebédre – a libaleves, kevés ludaskása, és kemencében sült libapecsenye vár ránk hagymás tört krumplival – s most mindenki kapaszkodjon meg – némi gondosan lepirított káposztás cvekedlivel. S most, még ha megvetés ér is leírom, hogy én bizony fuxlit innék mellé. Ha van asszony, aki meglep bennünket zárásként, még a kávé előtt pár féle rétessel, melyet úgy készít, hogy mi nem is tudunk róla – lehetőleg tehát a barátnője konyhájában – akkor azért bizony kézcsókok özöne jár. A kávé lehetőleg Vergnano legyen, záráskén Grappa Caravaggio Barrique. Nem két cent. Inkább öt.

Na…. akkor most befejezem.

Szolj hozzá Te is!