A számítógépemben tárolt, hosszú évek alatt felhalmozott adat, cikk, írás, tanulmány, hang és képanyag, és a jó ég tudja, hányféle egyéb állomány között időnkét megpróbálok valamilyen átlátható rendet vágni. Ilyenkor hosszasan bosszankodom azon, hogy miért nem azok megszületésekor tettem őket a helyükre. Pár éve egy szakember, számítógépzseni vállalta, hogy rendet csinál a számítógépemben, s attól kezdve egy-két kattintással megtalálom majd a keresett anyagot, bármilyen mélyre volt is az elásva. Szegény. Azt hiszem egy napig dolgozott rajta. Ez a fajta velem született trehányság, mely időnként alaposan visszaütött már gyermekkoromban, s mely ellen hiába küzdöttek a szüleim, okozott némi problémát. Igaz, kellemes meglepetést is olykor. Az aktuális rendcsinálás közben egy rövid írásra, lenyűgöző szemléletességgel megírt, közérthető tanulmányra akadtam. Szerzője Dr. Freund Tamás, Széchenyi-díjas neurobiológus, az MTA rendes tagja, az agykéreg működésének nemzetközi rangú kutatója. Az élet úgy hozta, hogy megismerhettem őt személyesen is. Találkozásaink és beszélgetésink alkalmait, az életemben a jeles napok közé sorolom.

Természetes, hogy közérthető volt, hiszen nem szakmai közönségnek, hanem egy általam létrehozott fesztivál laikus hallgatóinak készült, még a 2000-es évek elején. Az előadás lenyűgöző volt. Nem csak a nagyon komoly téma, a tanulás folyamatának, az agykéreg működésének elképesztően izgalmas vázolása volt lenyűgöző, mely magyarázat után, mintha megvilágosodtam volna, hanem Tamás kedvessége, rokonszenves, halk szavú, de mondandójában határozott embersége is a székbe szögezte a hallgatóságot. Tamásnak ez az előadása került elő valamelyik mappa mélyéről. Csak a dőlt betűs részeket írom ide, azzal a biztatással, hogy érdemes meghallgatni, megnézni a neten fellelhető előadásait. Íme a dőlt betűs részek:

„Valamennyien teljes életet szeretnénk élni, aminek egyik kulcsa, hogy minél több antennával érzékeljük a külvilágot, ugyanakkor belső világunk, érzelmeink, motivációink révén a megszerzett információkat megfelelő kontextusban, és mélységekben raktározzuk el agyunkban. Belső világunk meghatározó része az emberiség többezer éves kulturális öröksége, a történelem során kiérlelődött együttélési stratégiák, valamint a vallási erkölcs és tanítás, így nevezhetjük akár a lélek hangjának is. Belső világunk gazdagításának tehát alapvető szerepe van az emberhez méltó élet társadalmi feltételrendszereinek kialakítása mellett a természettudományosan jobban körülhatárolható agyi működésekben is, mint például a tanulás és memória, de alkotóképességünk fejlődését is meghatározza.

Az érzelemgazdag belső világ elengedhetetlen ahhoz, hogy a külvilág információit megfelelő hatékonysággal és súlyozással tároljuk el, agyunknak olyan mélységeibe, akár tudatalatti rekeszeibe, melyekből a kreativitás táplálkozik.

A lélek hangjának tudatos segítségül hívása mindenképpen szükséges, azonban akkor igazán nagy a baj, ha nincs mit előhívni. Az érzelemvilág gazdagításának leghatékonyabb módja a művészeti és erkölcsi nevelés, ami sajnos egyre kevesebb figyelmet kap világszerte napjainkban. Pedig ebben kiváló hagyományaink révén élen járhatnánk, elég ha a művészetek terén a Kodály módszert említem, amit ma is tőlünk tanul a világ. A lelki elsivárosodás jelei egyértelműen észlelhetők a mai fiatalság körében, amihez hozzásegít az internet, a számítógépek virtuális valósága, a szelektálatlan információáradat, – de a hit és vallási erkölcs 40 éves száműzetése is.  Elgondolkodtató, hogy milyen ritkán okoz manapság katartikus élményt egy fiatalnak egy költemény vagy egy zenemű meghallgatása (itt természetesen nem az agymosással felérő, monoton, üvöltő techno zenére gondolok droggal kombinálva).

Tárjuk szélesre bennük a befogadás folyosóját az agy és a külvilág között, hiszen ugyan ezen a folyosón közlekedik az alkotóképesség is, csak ellenkező irányban.  Ezáltal nem csak kreativitásunk nő, hanem emberségesebb emberekké válhatunk a pénz, az önzés és az érdekkapcsolatok világában.

Úgy tanítsuk, neveljük fiataljainkat, hogy érzelmeik, motivációik – pozitív gondolkodással, megismerni vágyással, erkölcsiséggel párosulva – kreatív alkotó tevékenységben öltsenek testet, hogy minél több alkotó elménk legyen az ország és a nemzet felvirágoztatására.”

Az előadás lenyűgöző volt, mint azt már írtam, s talán változott, javult a helyzet valamennyit azóta. Ha nem szemtelenség, Tamás soraihoz bármit hozzáfűzni, csak egyetlen szót tudnék, ami így szól: Igen!

Szolj hozzá Te is!