Kitakarítottam az autómat. Kívül-belül ragyog és illatos. A napi rohangálások közben, amikor csak én használom, nem figyelek ennyire, a tisztaságra. Kicsit poros a műszerfal, itt-ott eldobált zacskók, s korábban, enyhe bűntudat közben elfogyasztott csokoládék dobozai. Igen van, hogy veszek egy kis doboz csokit a Fácánkerti pihenőnél, s míg az autópályáról az alagutak után jobbra Pécsvárad felé kanyarodok, a régi 6-os út felé, szép lassan eszek belőle. Olykor nem csak belőle eszem, hanem inkább az egészet megeszem. Lekapartam a külföldre érvényes matricákat az ablakról s eltüntettem minden apró szemetet. Leégne a bőr a képemről, ha koszos autóba kellene ültetnem tanárkollégámat, növendékeimet. Még azt hinnék, hogy csokis papírokat, meg zacskókat dobálok szét a kocsimban, s nem figyelek arra, hogy a műszerfal tiszta legyen. Várom már a kurzust. Várom, hogy taníthassak, s várom az érzést, ami rám telepedett már néha, amikor egy fiatalt először hallottam s meglepett egyértelmű tehetségével, és remek hangi adottságaival. Ilyen is előfordul, bár ritkábban, mint az ellenkezője. Van annak már talán 30 éve, hogy a közönség soraiban figyeltem nemzetközi rangú mester, operaénekes-énektanár kurzusát, aki meghallgatta a jelentkezőt, majd megkérdezte hány éve tanul? Öt éve tanulok énekelni – jött a válasz. Majd így a mester: akkor most menjen oda a tanárához, pofozza fel és kérje vissza az öt év alatt neki fizetett pénzt.  Megrendítő egy ilyen vélemény, hiszen a növendék bízik a tanárában, s ilyenkor összeomlik az addig felépített bizalom, sőt sokakban a hit, melyet tanárába vetett és jó esetben önmagában épített. Lehet azonban, hogy jótétemény volt ez a mester részéről, hiszen talán még időben ráébresztette a fiatalembert arra, hogy ne tegye tönkre az életét, keressen más utat a boldoguláshoz. A tanár és a növendék között szükségszerűen kiépül egy kapcsolat, mely különbözik, minden más tanár-diák viszonytól. Nem is lehet ez másképp, hiszen amiről a művészet beszél, mindig a legbensőbb, legtitkosabb indulatok, érzések, érzelmek és asszociációk feltárása és közszemlére tétele. A privát szféra határaink lerombolása. Lelki, érzelmi ütőereink felvágása. A tanár dolga, hogy saját véleménye és művészi igazságai szerint hozzásegítse növendékét ehhez a felemelő, őszinte és bátor kitárulkozáshoz. Ehhez pedig bizonyosan szorosabb emberi kapcsolat szükséges tanár és növendék között, mintha mondjuk, a statika törvényszerűségei lenne az óra anyaga. Baj akkor van, amikor ez a rendkívül érzékeny és mély viszony, – mondjuk ki nyugodtan, szeretet – kialakul művésztanár és művésznövendék között, a tanár pedig ennek következtében elveszíti az objektivitását, s belehallja, beleérzi növendéke produkciójába, amit ő, a saját művészi, tanári ideálja szerint hallani szeretne. Amely ideál a sajátja volt pályájának idején. Egy szó, mint száz, lehet, hogy az a mester, aki arra kérte kurzusának hallgatóját, hogy menjen vissza tanárárhoz, aki öt évig tanította, pofozza fel és kérje vissza az óradíjat, ezzel az egy mondatával több jót tett a növendékkel, mint az, aki öt év tanítás alatt elveszítve objektivitását, egy boldogtalan élet kapuját nyitogatta növendéke előtt?

Súlyos és sértő szavak lehetnek ezek tudom, hiszen minden tanár a saját művészi meggyőződése, énekesi ideálja szerint tanít, s ha növendékének teljesítményét negatívan értékeli valaki, akkor azzal a tanár művészi meggyőződését tanítási módszereit is kétségbe vonja.

Emlékszem, hogy a bolognai rendszer bevezetésének idején a minisztériumból érkezett egy hölgy, akinek dolga az egyetem tanszékeinek felmérése, az oktatás folyamatának feltérképezése volt. Gondolom valamilyen akkreditációs eljárás része volt ez. Amikor meglátta, hogy az órán egy növendéket két tanár – egy zongorista és jómagam – tanít, megkérdezte, hogy ő miért egyedül skálázik, s ha több növendékem van, miért nem együtt skáláznak s egyáltalán, hol vannak? Természetesen elmagyaráztam neki, hogy a Zeneakadémia hogyan működik, milyen órákra kell még járniuk, vannak csoportos foglakozások is, de miért van magánének szakon 1 növendék és 2 tanár, s hogy csak akkor énekelnek együtt, ha kamaraének órán vannak, ahol duetteket, tercetteket és nagyobb együtteseket választ a tanár megtanulandó anyagnak. Nem tudom, van-e még egyetem, ahol két tanár tanít egy diákot? Szóval elég drága műfaj ez….

Lassan vége a nyaralásnak. Kezdődik a kurzus, utána évadnyitóval indul az élet Pécsett, majd Mario és a varázsló próbái a Spiritben, R. Strauss dalaival indul a szemeszter a Zeneakadémián, Mario bemutató, Hamupipőke felújító és Manon próbák és bemutató Pécsett. Barátaim azt kérdezik panaszkodom-e, vagy dicsekszem? Természetesen dicsekszem.

Szolj hozzá Te is!