Bizonyos ügyek egy napra visszaszólítottak. Talán nyolc éves lehettem, amikor életemben először Pécsett jártam. Valami gyári kirándulás volt. Apám, vagy anyám munkahelyén rendszeresen szerveztek kirándulásokat, ahová több busszal családostul indultak a dolgozók. A Széchenyi téren apám hamarabb exponált, mint ahogy anyámmal felvettük volna azt az illedelmes pózt, ami az ilyen emlékezetes események megörökítésénél szokásos, így pontosan azt a pillanatot sikerült lefényképeznie, amikor anyám az öltözékemet hozta rendbe, nevezetesen, az alsó nadrágomat igyekezett a rövid felső alá tuszkolni. Aztán eltelt tizenöt év, s én friss diplomával a kezemben vonatoztam Pécsre, hogy a nyári szabadtéri programokon Monteverdi Tancéd és Klorindájában, mint Testo és Orff, Carmina Buranajában a tenor szólót éneklőként próbáljak feliratkozni Pécs művészeti életének palettájára. Eck Imre emlékezetesen nagyszerű koreográfiát álmodott a zenékre. Mi az árokban Bán Teodóra és Keveházi Gábor, no meg természetesen a szenzációs Pécsi Balett a színpadon. Imádtam Pécset. A Tettyén laktunk egy bérelt szobában. Megint évek múltak, néha egy-egy koncertre szerződtem Pécsre, a színházban is jártam egy jótékony esten, a székesegyházban Liszt, Kodály, Mozart, Verdi miséket énekeltem, a Palatinusban, ahol Bartók is koncertezett dalestet adtam, sőt, a régiségpiacot is bebarangoltam, s amit vettem ma is szobám falát díszíti. Valahányszor elsétáltam a színház előtt, arra gondoltam, milyen jó lenne egyszer egy színházat kapni. Ha valaki egyszer azt mondaná tessék, itt van, ha már olyan sokszor nyitottad nagyra a szádat, hogy elmondd, hogyan kellene jó színházat, jó operát csinálni, akkor rajta, itt a kulcs a „tiéd” a színház. Aztán rengeteg utazás, színházak, koncertek külföldön, s pár év szünet után megint Pécs. Most már 2011 óta Pécs az otthonom. Színházat kaptam. Igaz a kulcs, amire vágyódtam csak egy részét, az operatagozatot nyitja, – gondoltam, de ezzel nagyon boldog voltam. A színház minden szegletét megismertem. Hamar rájöttem, hogy ez a kulcs nem csak az operatagozatot nyitja, de minden valódi és képzelt zárba illik, s ha elfordítom, kinyithatom az ajtót, s – talán nem vagyok öntelt, s nem csak én érzem így, – akik az ajtó másik oldalán vannak, szeretnek. Van még egy otthonom, Nagykovácsi, s mivel Pécs és Nagykovácsi elég messze van egymástól, a harmadik otthonom az autóm. Hét év elröpült 2011 óta, sok küzdelemmel, megpróbáltatással, sikerrel és örömmel. Pécs az életem része, az örömöm és várakozásom városa. Amikor péntekenként Nagykovácsi felé veszem az irányt, észreveszem, hogy már Zengővárkonynál honvágyat érzek. Ha este figyelmesen szimatolok a levegőbe Villány illatát érzem a testes vöröseivel, a Marokkói tanító, a Cédrusok, s az összes többi sokszor köszöntek rám a múzeumban, a Székesegyház és Amerigo Tot és Vasarely és ókeresztény sírkamrák, és Zsolnay és Kodály központ és Pannon Filharmonikusok és Dzsámi és Király utca és Színház és Barbakán és lakatfal és Kálvária és Tettye, mindegy, hogy Pecsuh, Fünfkirchen, Печуј, Quinque Ecclesiae, vagy Sopianae s hogy mekkora az a paletta, amire feliratkozni próbáltam, hogy tartogatott-e  egy ecsetvonásnyit arra, hogy szinezzek rajta, s ha igen, sikerül-e megtennem, nem tudom, de nekem Pécs, a szerelmem, örömöm, vágyódásom, reményem.

Szolj hozzá Te is!