Péntek. Talán ezért tűnhet kissé mérgesnek e néhány sor. Pedig nem mérges vagyok. Inkább szomorú. Egyszer megpróbálkoztam azzal a képtelenséggel, hogy összeadjam azon órák számát, melyeket helyváltoztatással töltöttem életem során. Hány hónapot, évet vett el az értelmes életre szánt időből, hogy eljussak oda ahol éppen dolgom volt? Hosszú repülések, fárasztó vonatozások alkalmasak tanulásra, ha képesek vagyunk kizárni a zavaró környezetet, az utastársak hangoskodásait. Ennél jóval haszontalanabb az autópályán töltött idő. Mi másra alkalmas ez, mint rádiózásra. Zenét, irodalmat nem merek vezetés közben hallgatni, mert elvonja figyelmemet a forgalomtól. Egy alkalommal – próbára siettem az Operába – a Krisztina körútnál meghallottam Latinovits hangját – „Elmondanám ezt néked, ha nem unnád, múlt éjszak – háromkor – abbahagytam a munkát, le is feküdtem, ám a gép az agyban zörgött tovább kattogva-zúgva nagyban….- és ebben a pillanatban behajtottam piros lámpa ellenére a kereszteződésbe. Azóta nem hallgatok vezetés közben sem zenét, sem irodalmat, sem olyan más műsort, ami nagyon leköt.

M7-es autópálya, terepszemlére igyekszem a Balaton körüli nyári koncertek helyszíneire. Hallgatom a híreket, majd egy hosszú riportot, mely egy valóban remek kezdeményezésről szól. Arra buzdít, hogy ha a háztartásodban van bármilyen használható eszköz, ruha, cipő, edény, rádió, vagy televízió, komputer, sporteszköz, egyszóval bármi, amire nincs már szükséged, vidd be egy bizonyos boltba, ahol a rászorulók, fillérekért megvásárolhatják, vagy adott esetben szétoszthatják. Ez valóban nagyszerű ötlet, dicséretes kezdeményezés, s ha magvalósul bizonyosan felkeresem majd az üzletet, néhány jó minőségű, de általam, már nem használt tétellel. A riporter és az alanyok hosszan időztek a kérdésnél, hogy mi legyen az üzlet neve, melyből világosan kiderül annak rendeltetése, szisztémája, s ennél fogva egyértelmű, hogy miben üt el bármely más „kereskedelmi egységtől”. Az üzlet kitalálója, működtetője kijelentette, hogy mivel a magyar nyelvben nincs erre megfelelő kifejezés, úgy döntöttek, hogy legyen a neve charity bolt, de ne angol, hanem magyar fonetika szerint, cseriti bolt, s ezzel be is vezetnénk a cseritit a magyar nyelvbe, mint új kifejezést a jótékonyságra. Igaz, kis fejtörés után bizonyosan találunk a magyar nyelvben megfelelő szót nem is egyet, de a névadót jobban zavarta az adomány bolt elnevezés, vagy adomány üzlet, magyar változat, az angolnál, ezért döntött a cseriti mellett. Értjük ugye? Zavarta őt a magyar szó, mert szerinte nem kifejező ezért elkezdett cseritizni…… Ejha!! Vívmány ez vajon, vagy „bűntett”? Éppen ezen törtem a fejem, amikor előzésbe kezdtem, pedig már engem előzött valaki. Azt hiszem, kiszereltetem a kocsimból a rádiót.

Hasonlóan bosszantott, amikor azt olvastam, hogy helyes és elfogadott a magyar nyelvben, hogy hivatalra, gyárra, vagy bármilyen más intézményre, melyben emberek dolgoznak, élnek, mondhatjuk, hogy aki, és nem amely, mert hiszen a benne dolgozókra, élőkre akit mondunk, akkor az intézmény igazodik ehhez és ezért szabályszerű az aki, akár a cseriti boltra is. Bár nem születtem nyelvésznek, ezért ha szakember olvassa, e sorokat bizonyosan meg tudja magyarázni, hogy miért nincs igazam. Nem baj. Akkor sem használom a jövőben soha a cseritit – hacsak nem Amerikában, járok – egy adomány, jótékony, vagy karitatív üzletre, s nem mondom, hogy az autószervíz, aki a kocsimat javította……stb. Egyszerűen azért nem, mert ez így csúnya, csúf, csúnyácska, ronda, randa, ocsmány, undorító, taszító, pocsék, visszataszító, s hogy egy magyar kifejezést is használjak, – ami ugyan nem takarja az előzőek értelmét, de mégis találó, – nem come il faut. Persze, csak számomra! Kétlem azonban, hogy ezzel a döntésemmel rombolnám a magyar nyelvet.

Olvassuk el Kosztolányi könnyfakasztóan szép írását a magyar nyelvről, vagy Márai kissé keserű sorait, melyet az önkéntes száműzetésben vetett papírra. Hogyan írhatná, érezhetné, lelkében, vérében, szívében angolul, hogy:

Egy hattyu száll fölöttem magasan,
Az zengi ezt az édes éneket –
Oh lassan szállj és hosszan énekelj,
Haldokló hattyúm, szép emlékezet!…

ps.

A hattyu így rövid u-val, a hattyúm, pedig hosszú ú-val jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadó, Petőfi összes költeményének 1972-es kiadásában. Nem tudom, a kéziratban hogyan áll, de gyanítom, hogy a kiadó hűen követte azt.

Szolj hozzá Te is!