Hiába no, mindig feldob a színház. Mindegy, hogy előadás, olvasópróba, zongorás, vagy zenekari, rendelkező, vagy együttespróba. Mindegyikben ott a felfedezés esélye. A jó műveknél, nagyszerű szerzőknél – hiába énekeltem, vagy láttam már százszor a műveiket, – egyszer csak rám köszön egy mondat, egy harmónia, egy mögöttes érzés, ami új lehetőséget, értelmet ad. Első operaházi próbám alkalmával, amikor a Bohéméletben a játékárus Parpignol pontosan húsz hangból álló szerepét énekeltem – ez valamikor az első Búr háború idején volt – ugyanazt az izgalmat és örömöt éreztem, mint ma délután a Spiritben a Mário és a varázsló olvasópróbáján. Igaz a két próba között eltelt negyvenegy év, ami felvértezett némi színházi tapasztalattal, de az izgalom, ami bizonyosan a színház létéből, fogalmából, „templomságából” rituális lényegéből árad, ezt az izgalmat, örömöt és várakozást nemhogy gyengítette, fakította volna, inkább erősebbé, letisztultabbá kérlelhetetlenné és mivel elkerülhetetlen, furcsa módon vágyottabbá tette. Szinte reflex szerűen önt el ez az érzés. Olyan, mint az a gyorsuló pulzus, amit minden előadás, vagy koncert előtt éreztem, amikor az oboista fújt egy Á-hangot, s a zenekar elkezdett hangolni, s attól a perctől már, ahogyan a költő írja „nincsen semmi de.” A versenyló a boxban várja, hogy kicsapódjon előtte az ajtó, vagy az olimpikon a startnál, hogy dördüljön a pisztoly. Megszólal a nyitány, s attól a perctől tőled függ, hogy szakadékba zuhansz, vagy hegycsúcsra érsz este fél tizenegyre.

Olvasópróba a Spiritben, színészekkel dolgozni, velük végigolvasni a darabot, hallgatni, mit hoznak belőle blattolva, melyik érzelem, gesztus, hangsúly, hangszín, amire azonnal felkapom a fejem, – volt ilyen ma nem is egy – s hátul valahol a kisagy peremén ötlenek bennem gondolatok, aztán figyelek a következő jónak vélt fordulatra. Elhangzik az utolsó mondat, majd jön az első, ami már nem a darab, hanem a vélemények, a darabról, a szituációról, a figurákról, lehetőségekről, egy-két szó vagy mondat átalakításáról, húzásáról. Köszönöm kedves kollégák, művészek, olyan volt mint annak idején a Bohéméletben.

Sietek haza, kicsit megdögönyözöm Golyót, bársonyos fültövű ebemet, majd egy tányér csirkeaprólék leves sok zöldséggel. Tusolok, és este színházba megyünk. A Spiritbe. „Rémes születésnap” lesz.

Szolj hozzá Te is!