88. Ugye milyen szép szám? Ahogy a vonalak önmagukba térnek vissza, szépen, szinte szabályos köröket képezve egymáson. Harmónia, könnyedség.

Várakozás, életadás, izgalmak, remények, aggodalmak, betegségek, gyógyulások, pelenkák, küzdelmek, örömök, szánkók, korcsolyák, óvodák, iskolák, felelések, dolgozatok, ellenőrző könyvek, üzenőfüzetek, jutalmak, büntetések, butulás, okosodás, tanulás, munka, zene, nyaralások, zsíroskenyér, spórolás, számonkérés, félelmek, megnyugvások, karácsonyok, ajándékok, bizonyítványok, iskolák, lemondások és ismét remények. Közben ezerhektárnyi tésztát gyúrt, teknőben mosott, vasalta ruhák, ingek végtelen sorát, gombócot, mint a csillag az égen annyit főzött, uzsonnát csomagolt, bekötözte a lehorzsolt sebeket térden, könyökön. Tanult velem, ott ült első próbálkozásaimon, amikor a „sárga csikó, sárga csikó, sárga nyereg” nem túl nehéz dallamát énekeltem, hatévesen, s ott ült New Yorkban is a MET nézőterén, huszonöt évvel később. Párizsban, Amszterdamban, Hamburgban koncerteken, előadásokon. Ő rajzolta le kölyökkoromban egy kartonpapírra a zongora klaviatúráját, hogy legalább ezen a kezdetleges néma zongorán gyakorolni tudjak, mint Liszt a néma zongoráján. Hangszerre nem volt pénzünk. Érdekelte a zenetörténet, együtt tanult velem, s kérdezett ki, amikor vizsgáimra készültem. Ő izgulta velem végig a pálya megpróbáltatásainak állomásait. Ő az, aki tiszta és gyors elmével kérdez, érdeklődik és befogadni igyekszik mindent, aki azonnal megterít, ha hozzá megyek, s megkérdezi, milyen ruhát vegyen fel, ha elviszem valahová. Ő az, akinek mindig friss elem van a hallókészülékében, mert semmit nem akar elmulasztani. Ő az, aki apró kertjét, – mely, mint egy arborétum díszeleg, – ápolja, epret termel, s – milyen gyönyörű, – sziklái között lakó fürgegyíkokat szoktat kézhez, melyek, ha kinyitja a terasz ajtaját, elődugják fejüket, mert megszokták, hogy tőle enni kapnak. Ő az, aki ha elviszem a piacra, kofától, kofáig húz maga után, mert annál a másiknál olcsóbb a karalábé, s egynyári virágot, tízet vesz, hogy ne csak a kertben, de az ablakpárkányon is díszelegjen valami. Ő gyűjti az esővizet, mert azt a virág jobban szereti. Ő az, aki zongoraleckéket vett hetvenen felül, aki festett, verset írt, s egész életében a művészet, a humánum érdekelte. De minderről lemondott. Nem kapott teret és lehetőséget az élettől, hogy erre menjen. Ő az, akit minden megpróbáltatás és kihívás, küzdelem és nélkülözés ellenére soha nem láttam sírni, soha nem hallottam sértődötten panaszkodni.

Most kimegyek a kertbe, lenyírom a füvet, kihúzom a gazt, ami itt-ott szemtelenkedik, levágom, az elvirágzott ágakat, szedek a szibériai kökényből, cseresznyéből és fekete ribizliből, összeszedem a hullott cseresznyét, felsöpröm és lemosom a teraszt, kertem vigalmi negyedeinek padjait, asztalait tisztára törlöm, neki főzök és terítek, mert ma ő jön hozzám.

Szép szám a 88. Kiveszem belőle az egyik nyolcast és vízszintesre fektetem. Jó lenne, ha maradna közöttünk addig, mint amit a lefektetett nyolcas jelent a matematikában. Még akkor is akarom, ha tudom, ez lehetetlen.

A jó Isten éltesse még, még, még sokáig. Olyan sokáig, amennyit a küzdő, alkotó, egyenes és jó embernek szán. Akkor bizony ő marad sokáig közöttünk, mert ő, aki most 88 éves, ilyen. Az anyám.

Szolj hozzá Te is!