Június 6.

Reggel 6 óra. A kertben várom a kőművest. Hiába. Megígérte, hogy jön, de………sajátos módon nem jött.  Naiv vagyok, vagy a XIX.-ik században élek, amikor azt gondolom, hogy adott szavunk kötelezettséget ró ránk? Mert kissé bosszúsan csodálkozom. Hogy lehet az, hogy nem jön, amikor tegnap délután megígérte. Talán meg kellett volna esketnem, a legkedvesebb rokona életére, vagy felhívnom még tegnap ötször, hogy udvariasan emlékeztessem, – ugye nem felejti el hogy reggel 6:30-ra találkozót beszéltünk meg, – vagy zsakettes inast kellett volna küldenem a lakására 6-kor egy ezüsttálcán forró gőzölgő kávéval, pergamenre rótt emlékeztető sorokkal, miszerint reménykedem abban, hogy adott szavát betartja, és szíveskedik megtisztelni jelenlétével 6:30-kor a kertemben? Ő a második, aki átvert. Az első jött, felmérte a tennivalókat, majd miközben távozott elmondta, hogy most egy hétig máshol dolgozik, de ha azt befejezte, jön és két nap alatt megcsinálja. Eltelt az egy hét. Cseng a telefonom, a kőműves hív – sajnos „megcsúsztam” a munkával, csak egy hét múlva tudok kezdeni – mondja. Kicsit dohogok, de a Vigalmi Negyed no.3 padján ülve, az esti testes vörös szürcsölése közben látom lelki szemeim előtt a százszínű vadszőlővel tarka kis építményt, ahogyan a levelek között átpislog a gyertyafény. Új időpont, új ígéret. No majd most – gondolom – most tényleg jön és épít. Elmúlt a hét, a megbeszélt nap reggelén a megbeszélt időben megjelent. Már gyanús volt, hogy egyedül jött. A kerítésen keresztül kiabálta be, hogy mégsem vállalja, mert ez csak kis munka, egyébként is ő csak téglából húz falat terméskőből nem, és nem akar – ahogyan mondta – cigánykodni a terméskővel.  Hát…..mégsem épít. Inkább rombol. Lerombolja bennem a hitet, miszerint vannak még tisztességes mesteremberek. Ó persze tudom, hogy vannak, s csak én fogtam ki ezt a kettőt gyors egymásutánban. Két kőműves, három átverés. Mindkettő falubeli. Három mester van, akitől távolságot kell tartani – mondta egy próba szünetében Ferencsik János: házmester, őrmester, karmester. Én tisztelettel bővíteném a mesterek számát, s hozzáfűzném a kőművesmestert is.

Nem vész kárba az időm, rengeteg munka vár még délutáni dolgaim előtt. Nem is dolgok voltak azok. Ha azt mondom dolog, olyan mintha valami nehéz fárasztó munka lett volna. Mint Twist Olivérnek a dologházban. E helyett, azonban egy meleg, mélybordó bársony hangú színésznőt hallgattam egy irodalmi esten, aki tele érzelemmel, tiszta, gyönyörű értelmezéssel és átéléssel mondta a verseket, novellákat. Emlékszem erre a hangra, tehetségre, még a Hevesi Sándor téri időkből. Gáborral is találkoztam, s rázúdítottam az összes gondolatomat Cipolláról és Marióról. Este aztán csücsültem a Vigalmi Negyed no.3 padján, szürcsöltem a testes vöröst, s néztem gyönyörű kertemnek azt a felsebzett pár négyzetméterét, ahol már legalább egy falnak terméskőből állnia kellene.

S hogy az olvasó joggal felmerülő kérdésére e helyt választ is adjak, mielőtt egeret ragadna, s feltenné azt; ki volt a meleg, mélybordó bársony hangú színésznő, aki tele érzelemmel, tiszta gyönyörű értelmezéssel és átéléssel mondta a verseket és novellákat, tudatom, hogy Nagyváradi Erzsébet.

 

 

Szolj hozzá Te is!