Meglepetést, ajándékot nem csak adni jó, de valljuk be, kapni is. Több – színpadon és nézőtéren eltöltött – évtized után azt gondolhatnánk, hogy meglepetés, ajándék nem nagyon vár arra, aki abban a boldog állapotban tölti éveit, mint én, aki azt csinálhatja, abból él, ami a szenvedélye, szerelme, s amit viszonoz is e szerelemnek tárgya, a Színház. Aztán itt van! Mint amikor megszokott életrendünkbe, kopogtat valami.

Valamikor, – te jó Isten, mikor is? – az első komoly lépések egyike még zeneakadémista korom utolsó évében az a koncert volt Ferencsik Jánossal, és az ÁHZ-val, amelyen életemben először léptem a Zeneakadémia nagytermének pódiumára. Vártuk az öltözőben az ügyelő hívását, s közben az járt a fejeben, ez milyen öröm, meglepetés, ajándék, – de egyáltalán, hogyan lehetséges az, hogy itt ülök, a kollégákkal, akik már a pálya derekát ostromolják, Ferencsik Jánossal és várom az ügyelő hívását én, aki pár évvel korábban, még Kőbánya grundjait koptattam testvéremmel, mint – ha nem is vásott, de – mindenre elszánt kamasz. Meglepett a sors aznap este valamivel, ami sokat igért, s mint a következő évtizedek bizonyították számomra, adott is. Amerikai portyáim idején sokszor leveleztem anyámmal, nem is levelek voltak ezek, hanem magnókazetták, melyeket neki küldtem, s heti összefoglalókban számoltam be mindenről, ami történt, s feltettem a kérdést: Anya hogy a fenébe kerültem én New Yorkba, San Franciscoba, Miamiba, Philadelphiába, Kőbányáról a Cserkesz utca 14-ből, a grund mellől?

Aztán múltak az évtizedek. Sok örömmel, bánattal, megpróbáltatással, sikerrel, bukással, országról országra, városról városra, színházról színházra, már negyven éve, egészen Pécsig, a városig, ami iránt, ha elindulok haza Nagykovácsiba, már Zengővárkonynál honvágyat érzek, a pécsi színházig, otthonig, menedékig, vidám és komoly esti előadásokig. S most, íme…..valami……izgalmas… új, ami nem is új nagyon, hiszen színház,…… de mégis új.
1989, először állok szemben a színpaddal és nem rajta. Első rendezés Gounod: Rómeó és Júlia. Aztán sok még, legutóbb Verdi: Macbeth, és Mozart: Varázsfuvola. Operák.

Aztán elmentem a Spiritbe. Bernarda Alba háza, Ajtó, Egy egyszerű szemöldökráncolás (kétszer is) Veszedelmes viszonyok (kétszer is) Mengele bőröndje. Találkozások, a Spirit és én, művészekkel a Spiritben, akiket persze jórészt ismerek, beszélgetések, 7-ik születésnap együtt velük, levelezések. Most pedig ez a meglepetés, ajándék. Izgalmas, kicsit úgy érzem magam, mint első félévi énekvizsgámon a Zeneakadémia kistermében 1973-ban. Negyvenöt év elmúlt azóta. Ma találkozom Jánossal…