Hőség és 450 kilométer vezetés. Régen jobban bírtam. Antwerpenből haza a csütörtök esti próba után, majd hétfőn hajnalban vissza, hogy az estin ne hiányozzak. Persze azért, hogy három aprócska, gyönyörű gyermekemet megszorongathassam. Nehezen viseltem az utazás óráit. Mintha az életből kidobott, kiradírozott órák lettek volna. Egy ideig tanulással próbáltam elütni az időt a hosszú repülések alatt, de zongora nélkül……aztán olvasással, míg parázs nem lett a szemeimből. A sok kiradírozott óra lassan hónapokká gyűlt. Sok hónappá. Délután még egy kicsit nekiesek a kertnek. Ínamat szakítva tettem rendbe. Mégis minden nap akad apró tennivaló, hogy aztán nyugodtan ülhessek, a Vigalmi Negyed no.1 Vigalmi Negyed no.2 és a Vigalmi Negyed no.3 asztalainál. A teraszon, aztán a terasz tövében a hatalmas cseresznyefa alatt, este pedig a kert végében a virágok között, hogy a Vigalmi Negyedek nyugodt perceiben először kora reggel a kávé, aztán 11 óra felé egy deci hideg prosecco, majd este, testes vörös mellett gondolkodjak azon, elég volt-e mára mindaz, amit tettem. (testes vörös, értsd: Günzer Syrah lehetőleg az idősebb évjáratból, mondjuk 2013-ból)

Aztán este matatok a dolgaim között, a szobám rokonszenvesen rendetlen, olyan vagyok, mint nagyapám, aki műhelyében csukott szemmel is megtalálta szerszámait egészen addig, amig nagyanyám segítőleg rendet nem csinált. Az öregnek napokig tartott amig saját rendjét helyre nem állította. A Manon zongorakivonata, növendékeim meghívója diplomakoncertjükre, Arany Zsuzsanna elképesztően jó könyve Kosztolányiról, és persze a varázsló és Mario, augusztusi kurzusom reklám anyaga, a DM pontgyűjtő kártyám – két hete naponta felejtem el aktivizálni – fotók, DVD-k, pipatartó, és a szivarosdobozom, kávéscsésze a harmadik kávé rászáradt maradványaival az alján és könyvek. Az egyiket felütöm. Itt nyílik ki:

„A kultúra a tudást alkotó ismeretek széles spektrumának hierarchiája, mindent átfogó erkölcs, mely megköveteli a szabadságot, és lehetővé teszi az emberi jelenség sokféleségének kifejezését, de szilárdan elvet mindent, ami lealacsonyítja, degradálja az emberiesség alapelvét, és veszélyezteti a faj fennmaradását; elit, amely nem születési előjogok, és nem gazdasági, vagy politikai hatalom révén jön létre, hanem erőfeszítés, tehetség, és az elvégzett munka eredményeképpen, s amelynek van erkölcsi tekintélye, hogy rugalmasan és megújítható módon megszabja az értékek fontossági rendjét mind a művészetek, mind a tudomány területén. Hát ezt jelentette a kultúra a történelem során ismert legfelvilágosultabb társadalmakban és rendszerekben, és ehhez kellene visszatérnünk, ha nem akarunk céltalanul, vakon, automaták módjára a teljes összeomlás felé haladni. Az élet csak így lehetne napról napra élhetőbb a lehető legtöbb embernek, akik soha be nem teljesülő vággyal keresik a boldogabb világot. ………. A kultúra lehet kísérlet és elmélkedés, gondolat és álom, szenvedély és költészet, egyszersmind lehet bizonyosság, meggyőződés, elmélet és hit folytonos, elmélyült, kritikus felülvizsgálata is. De a kultúra nem távolodhat el a való élettől, az igazi élettől, a megélt élettől, amely, ha nem akarja a széthullást kockáztatni, sosem közhelyekre, fortélyokra, szofizmákra, játékokra épül. Lehet, hogy pesszimistának tűnök, de úgy érzem, hogy elfojthatatlan játék és szórakozáskultuszunkhoz mérhető óriási felelőtlenségünkkel, olyan látványos, de fövenyre épített törékeny várat csináltunk a kultúrából, amelyik az első széllökésre összedőlhet.” (Mario Vargas Llosa)

Kicsit megijedek. Törékeny várat nem építek. Fövenyre sem szeretnék. A szelet szeretem, mert tiszta levegőt hoz. Szeretnék jó kőműves lenni.