Nem kell már sok idő ahhoz, hogy ingyen utazhassak a BKV járatain. Készülök arra, – bár még elég messzinek látszik az idő – hogy elfoglaltságot találjak, ha már nem lesz mindaz, ami éltet 1971 ősze óta. Apám és apai barátom is összeomlott, amikor egyszerre úgy érezték, hogy nincs miért tovább. Abbahagyták a munkát és nem találtak mást helyette.
A kert szép, és jó, de nem elég. Reggel összeszedtem az avart. Ezt minden másnap megteszem. Nem várom meg, hogy minden fa eleressze a levelét. Akkor túl sokat kell egyszerre komposztra tennem. Inkább aprózom, hogy lehetőleg minden napra jusson valami.
Ma délelőtt az avar összesöprésén túl egyéb programot is találtam. Gondoltam, elmegyünk Vörösmarty szülőfalujába, Kápolnásnyékre, megnézzük a felújított Halász-kastélyt. L. Simon Laci barátom már a sokadik meghívót küldi a különféle eseményekre. Pécsi dolgaim és Spiritbéli munkám miatt egyikre sem tudtam elmenni, de legalább akkor ma délelőtt nézzük meg a kastélyt – gondoltam. Ápolt kert, vagy inkább apró birtok. Gyönyörűen renovált épület. Különálló része ugyan még felújítás alatt, de így is nagyon szép. Megérte elmenni Kápolnásnyékre.
Gyermekkorom egy részét Velencefürdőn töltöttem. Nyaranta nagyapámmal dolgoztunk a kertben, építgettük együtt a hófehér kis házat, csavarogtunk a tó partján, bográcsban főztük a gulyást s álldogáltam a borpincékben a papa mellett, hogy aztán könnyebb legyen a séta haza, a XIII-ik utcáig. Csak néztem most a gyönyörű kastélyt, s elképzeltem milyen élet lehetett a XIX század elején, közepén arrafelé.
Az ajtó nyitva volt. Éppen a következő kiállítás anyagát rendezték. Csak egy pillantást vethettem rá. Biztosan visszamegyünk.
1800-ban, amikor Vörösmartyt várta Csáthy Anna, Beethoven a közelben járt. Martonvásáron. Aztán pár évvel később megint. Az akkor 6 éves Vörösmarty pár kilométerrel odébb, mit csinálhatott éppen?
Már ez a két név is elég ahhoz, hogy a kápolnásnyéki Halász-kastély, szellemi olvasztótégellyé váljon. Ahogy a programjait elnézem, nem is lustálkodnak a szervezők. Lelki szemeim, füleim szinte látják, hallják a kamarakoncerteket, dalesteket, irodalmi esteket, beszélgetéseket, kiállításokat, nyári szabadtéri előadásokat, kamaraoperát, színdarabot. Egy szó, mint száz, le a kalappal!

Ilyesmivel kellene foglalkozni, ha eljön az ideje a visszavonulásnak. Minden nap koncertre, színházba, kiállításra, irodalmi estere, beszélgetésekre járni, tiszta fényű gyönyörű bort inni, olvasni, avart söpörni, tanítani akit érdemes, megint olvasni s drukkolni az utánunk jövőknek, hogy mindebből maradjon valami nekik is, ha majd ingyen használhatják a BKV járatait.
Marad? Azon leszek!

Szolj hozzá Te is!