Teljesen gyanútlanul léptem a kocsimhoz, beültem indítottam, kinyitottam a kertkaput. Irány a Spirit Színház. Minden nap így teszek, hiszen a kertben nem történhet semmi a kocsimmal, hacsak egy fa rá nem dől. A Sipritnél szabályosan parkoltam, fizettem az óránál, behajtottam a visszapillantót. Majd egy kávé és 4 óra próba. A próba után is teljesen gyanútlanul léptem a kocsimhoz, de beülni már nem tudtam a látvány miatt, ami szemembe ötlött, amikor a bal első sárhányóra pillantottam. Hosszú horpadás, a lámpabura sérült, alul a spoiler lehorzsolva, behorpadva.

A tettes természetesen nem hagyott semmilyen üzenetet a szélvédőn. Sem nevét, sem számát, sem címét, sem nyilatkozatot arról, hogy elismeri a felelősségét. Miért is hagyott volna? Még én vagyok a megengedő, megbocsájtó, s azt gondolom, talán nem is vette észre, amikor összetörte a kocsimat. Bár magam elképzelhetetlennek tartom, hogy ha nekimegyek egy másik autónak ne vegyem észre a koccanást, de biztos gyakorlatlan volt – gondolom- és azt hitte a járdának hajtott.
Igen történik olykor hasonló, bosszantó eset. Az anyagi kár sem elhanyagolható, még a biztosítás ellenére sem, de a javítással járó hercehurca, az „autótlanság” a legrosszabb az egészben.
Megpróbálom gyorsan elfelejteni. Nehezen megy. Felteszem magamnak a felesleges kérdést: miért pont most, amikor ezer más tennivalón jár a fejem. Miért most kell még ezzel is foglalkoznom, amikor minden percemet, gondolatomat, a színház, az előadás, Cipolla és Marió, meg az Angiolieri házaspár köti le? Ezen bosszankodom, mire Csuti: hagyd már nem kell ezzel foglalkoznod, majd én elintézek mindent.
Jó, de a biztosító, meg a várakozás az ügyintéző ablaka előtt, meg az adminisztráció, meg ez az egész, miért most és miért egyáltalán.. ja és a szerelő, mikor és mennyi idő alatt, meg jön a hideg idő és utálok esőben a buszra várni, ha nem lesz kész…!
Na, most be lehet fejezni, mondja Csuti. Majd viszed az én kocsimat.
Jó, de akkor meg te vársz majd az esőben a buszmegállóban…- mondom.

Igen, tudom. Le kellene szoknom arról, hogy minden ostobaságon felhúzom magam.

Abba is hagyom. Azért a tettes megadhatta volna a számát, hogy felhívhassam. Így legalább elnézést kérhetett volna……..

Szolj hozzá Te is!