Hazafelé, az autópályán hallgatom a rádiót. A Föld, mint ősanya, a Természet, – mellyel nyelv versenyezni nem merne, – és elképesztő sokszínűsége, mindig lenyűgöz. Ez a téma most is, illetve ennek a csodának, pici része, a kerecsensólyom és az ő egyik fontos tápláléka, az ürge. A kerecsensólyom veszélyeztetett volt, de – hála a szakembereknek – mára a műsor tanúsága szerint nagyjából helyreállt az egyensúly. Nem így az ő tápláléka, az ürge esetében. Most az ürgéket zárt telepen tenyésztik, s engedik szabadon, ahol még lehet. Nem mindegy ugyanis, hogy hol kezdi meg felnőt életét, az ürgekölyök. A rövidfüves területeket szereti, ami a legeltető állattartás megszűnésével, vagy szinte megszűnésével egyre kisebb. Aztán annak kiderítéséről is szó esett, hogy ha más helyre telepítik őket, milyen változások várhatók genetikai állományukban. És akkor még nem beszéltünk a rókákról, akik szintén nagyon szeretik az ürgét. Olyannyira, hogy meg is eszik őket, feltéve, ha találnak olyan példányt, amelyik nem elég szemfüles és nem bújik időben az ürgelyukba, ha jön a ravaszdi róka koma. Igazi érdeklődéssel hallgatom a műsort, s némi büszkeséget érzek, hogy ürgét soha nem öntöttem, s bár állítólag az ürgepörkölt ehető, sőt finom – nem is ettem, s ilyen minőségemben nem vagyok vetélytársa sem a kerecsensólyomnak, sem a rókának. Sőt e kis üreglakóról inkább koszorús költőnk verse jut eszembe, aki másik koszorús költőn fiának írt versében Lacit, pajkos ürgéhez hasonlítja.
Aztán elmélázok azon, hogy miért a szénhidrogének felé vettük az irányt? Valószínűleg ez volt a legkényelmesebb, meg aztán az elektronika, a nap és a szélenergia felhasználáshoz szükséges – gondolom – sokkal bonyolultabb technológia a szélmalmok kivételével nem állt rendelkezésre. A riport pár percnyi csak, és csupa jó dologról ad hírt. Már kezdenék szinte felhőtlenül örülni, amikor először kimondja a riportalany a szót: prodzsekt. Vagy projekt, aztán még legalább hatszor, prodzsekt. Ezen felbuzdulva a kérdező is kedvet kap, s láss csodát, jönnek a további prodzsektek. Miért is ne? Olyan szép szó! S oly nehezen voltunk meg nélküle eddig. Nem is értem, hogyan bírtuk ki az Ó Magyar Mária siralom és a tihanyi alapítólevél óta ezt a pár évtizedet prodzsekt, vagy projekt nélkül. Felmerül bennem az a rémkép is, hogy talán a nyelvünk, az irodalmunk, művészetünk és közgondolkodásunk is azért ilyen sekélyes, visszamaradott és értéktelen, mert ezt a gyönyörű szót csak pár éve, esetleg évtizede használjuk. Meg is riadok ettől, szomorúan pillantok könyvespolcomra a magyar szerzők műveire, s félénken teszem fel a kérdést magamban: óh mivé lehettetek volna ha figyelmetek hamarabb vetül e gyönyörűségre? A szellem szabadságának is nyit bizonyos teret, hiszen használhatjuk a projekt, a prodzsekt, sőt esetleg – miért is ne – a project változatot is. Hördüljetek nyugodtan anglománok! Legalább nyolc használható magyar változata van ennek a szószörnyetegnek.
Hajrá ürgék és kerecsensólymok.

Szolj hozzá Te is!