Tragédia a kertben. Reggel hatkor szinte félálomban öntözöm a virágokat, füvet, bokrokat. Golyó ilyenkor természetesen segít. A teraszról, vádlimhoz simulva jön le. Egy darabig így követ, majd az első illatfoszlány fölött érzett örömében s munkavágytól hajtva elszáguld kapuhoz. Aztán vissza, – mert ellenség nem közelítette meg a házat – s az első pár percben gondoskodva figyeli, hogy szakszerűen végzem-e a munkát, megszagolja a kerticsapot, a slagot, időnként halkan vakkant egyet, majd idegen szagok után kutatva végig szimatolja a kertet. Ma reggel, mint egy szellem – észre sem vettem – úgy távozott a lábam mellől. Pár perc múlva, mintha lódobogás lett volna, a hátam mögül hallottam, hogy hosszúvágtában közelít. Már szinte éreztem, vádlimon selymes bundájának melegét, amikor a hosszúvágta zaja hirtelen abbamaradt, s szárnyak verdesésébe csapott át. Mire megfordultam ő már az alélt és vérző galambbal a szájában, büszkén felcsapott fejjel ügetett a rejtekhelye felé. Közben alaposan rázta a galambot, rá is harapott, mire az alélt verdesésnek hirtelen vége szakadt. Tollak mindenütt, s néhány vércsepp.

Azt hiszem, szép teljesítmény egy kutyától, ha madarat fog. Érthető is, hiszen ragadozó, s a vére, ösztöne vezeti ilyenkor. Büszke pofával jelent meg pár perccel később. Gyönyörű barna szemeiben ott volt a büszke kérdés: na, ugye milyen klassz voltam, mit szólsz egy pillanat alatt elkaptam, nézd csak a tollait. A bajszán még ott billegett egy tollpihe. Mégsem örülök. Lehet, hogy pár héttel korábban a rigókkal is ő végzett? Szerettem ezt a galambot. Két pár is fészkel a kertemben. Kicsit meg is gyászoltam őt. Azt hiszem, szólok Suttogónak, hogy beszélje le Golyót a vadászatokról.

Délután próba a Spiritben. A galamb fölött érzett gyászomat csitítom, a véres emléket megpróbálom elfelejteni, de mint a régi sláger mondja, eszembe jut – „engem nem lehet elfelejteni, értem könnyeket illik ejteni……stb” Ha könnyeket nem is ejtek, de sajnálom szegényt. Ismerősöm volt ő és a párja is, aki most biztosan nem érti mi történt.

Galambból készült recepteket biztosan nem írok a közeljövőben.

A próba alapos, gyors, sűrű és termékeny volt, sokszor visszamentünk ismételtünk részeket, és az egészet. A kamaraterem felkészült már a holnapi programra. Bent van a színpad a széksorok, a zongora. Fél egykor kezdek, ha lesz érdeklődő – márpedig úgy tudom lesz – végig vezetem majd őket a színházon, aztán elkezdünk próbálni. Szeretem az ilyen programot. Pécsett is rendezünk nyílt napokat. Jó látni olyankor az arcokat, akik eddig csak a színház egyik felét ismerték. Amikor belépnek oda, ahol még nem jártak, a színpadra, öltözőkbe, megnézik a zsinórpadlást, süllyedőt, forgót, lámpákat, vezérlőt, zenekari árkot, valami csodálkozás, és áhítat látszik a szemükben. Hasonló, mint a hívő szemében, amikor a templomba lép. A Sipritben nincsen süllyedő, forgó, záportartály és zsinórpadlás. Most még! Spirit, viszont van. Lesz egyszer majd remélem, forgó, süllyedő, zsinórpadlás, intelligens lámpák s minden más, ami szükséges, csak a Spirit maradjon meg.

Szolj hozzá Te is!