Szomorkás nap. Csak időnként fényes, inkább felhős, néha dörög az ég, néha esik pár csepp. Olyan, se ilyen, se olyan. Mintha erőt gyűjtene, merre forduljon. Izzasszon még, vagy terítsen a vállunkra köpenyt? Azt hiszem teljesen mindegy, mert holnaptól az állandón kívül négy lakhelyem lesz. A pécsi színház, a Spirit, a Zeneakadémia és a kocsim. A szabad ég alatt, csak a parkolók és lakhelyek között tartózkodom majd. Szóval felőlem eshet, ahogyan csak akar. Dukay Barnabás könyvében (Szemben a leáldozó Nappal) – mert mi mást lehet tenni ilyenkor, mint olvasni – egy érdekes bekezdésbe botlok, – számos hasonlóan érdekes és bölcs írás között – abban a részben, ahol füveskönyv-szerűen sorakoznak a tételek. Ez a rész olyan, mint egy soktételes zenemű. Ennek egyik rövid tétele, azt hiszem megfontolásra érdemes, főleg annak a fiatalnak a számára, akinek a teste a hangszere.

„Az énekes hangi képessége: adomány. De, hogy mire használja, az már rajta múlik. Zenén kívül van az eredete. A hanggal való viszony arról vall, hogy a hang birtokosa elkötelezett-e. Nem kenyérkereset, hanem hivatás. Emberfeletti szférából van elhivatva, hogy az emberi szférában ezzel foglalkozzon. Nem pályaválasztási tanácsadó tanácsolja neki, hanem a belső hang, ami átjön. (A mai helyzetben azonban a pályaválasztási tanácsadó nélkülözhetetlen, mert minden összezavarodott) Ha kibírta az elhivatottsággal járó megpróbáltatásokat, és megőrizte személyiségének egyensúlyát, akkor beszélhetünk elhivatottról. Ha nem bírta ki, akkor legfeljebb megszállott lesz belőle, aki becsavarodott abba, amit csinál.”

Aztán még egy. Rövid, de frappáns.

„A csöndről igen nehéz értekezni, vagy filozófiai dolgozatokat írni. Nem is teszik.

A legtöbb, amit tehetünk, az a hallgatás. Aki hallgat, azzal két dolgot lehet kezdeni: vagy agyoncsapni, vagy hallgatni rá.
Az emberben állandóan zaj van, ezt a zajt a gondolatok keltik, amelyek egy zsúfolt nagyvárosra hasonlítanak”

Barnabás az énekes képességeiről beszél. Azt hiszem azonban, hogy illeszthető ez mindenkire, aki az emberfeletti szférából származó képességgel hivatott, s embereknek, emberi szférában kell azzal közölnie valamit.

S ha már Barnabás a csöndről írt, meg a gondolatok keltette belső zajról, akkor – milyen furcsa – éppen most húz el a házunk előtt a csöndgyilkos tejes. Hűtőkocsijának hangszórójából a „Boci, boci tarka” című örök érvényű sláger hangzik fel. Persze jó hangosan. Először ahogyan a szerző megálmodta, aztán tükör fordításban, rögtön utána rák fordításban, majd rák-tükör és végül tükör-rák fordításban. Micsoda ötlet, micsoda szféra!!!

Szolj hozzá Te is!