Egy pohár Thummerer muskotály a kerti padon, csörgő avarban. Így fejeztük be a napot. Az alma is pirosodik, de hullik is sajnos. Nem permetezem. 30-40 kilóra számítok. A pár évvel korábbi jégkár iszonyatos pusztítást végzet itt Nagykovácsi körül. Elvitte a kisebbik almafámat is. Most már csak egyről szüretelek. Amíg ez a nagyobb nem egyedül volt, talán jobban is érezte magát. Volt olyan év, hogy a kettőről, több mint egy mázsát szüreteltem. Pálinkát főzettem belőle. Igen, jobban érezte magát a fa, amíg nem volt egyedül. Minden tavasszal gondosan metszettem őket, nehéz munka, nem is végeztem egy délután. Aztán ez, a nagyobb egyedül maradt. Elszomorodott. Éreztem rajta, hogy hiányzik neki a párja. A következő évben nem is nevelt annyi almát, mint annak előtte. Beszélgettem vele ugyanúgy, mint a barackfámmal, vagy mindenki mással, akivel érdemes. Láss csodát, a következő tavaszon elborította a virág a barackot és az almát is. Már csak a méhek miatt kellett aggódnom.  Most úgy látom, megmaradnak.

Ma kicsit rövidebbre szabom, mert bár gyönyörű az ősz, mégis kicsit szomorkás. Ráadásul Lengyel József notesziből 1955-1975 olvasok. A Magvető adta ki 1989-ben 14 évvel a halála után. Elképesztő sors. Megjárni a XX-ik század félreértéseit és tragédiáit, letartóztatásait, szovjet átnevelő táborait, Gulagot és 35 év száműzetés után hazatérni. „Az élet legmélyebb értelme, hogy akkor is van értelme, mikor az értelem számára már semmi értelme nincs….” –írja.

Biztos elolvasom a könyvet de…..mára elég…most gyorsan bemegyek és iszom két cent szilvapálinkát.  Hátha…….

Szolj hozzá Te is!